A szeretetet az Örökkévaló Isten ültette teremtményeibe. A világegyetemben valahol csak megjelenő szeretet forrása az Örökkévaló. Teremtésének legcsodálatosabb műve.
Az emberi történelemben a szeretet megnyilvánulásának szebbnél szebb példáit találjuk.
Illő és szükséges, hogy a szeretet messze legkimagaslóbb példáját a Forrásnál találjuk, az Örökkévaló szívében és tettében.
Az igazi szeretet áldozathozatalban bizonyít. Az lehetetlen, hogy a mindenségben a legnagyobb szeretetet ember, vagy angyal mutassa be. Istennek kellett ezt bemutatnia. Isten meg is mutatta ezt a szeretetet, amely meghaladja az emberi elme és a vallásos gondolkodás felfogóképességét. Ezért botránkoznak meg sokan azon a gondolaton, hogy Isten a Fiát áldozta volna föl irántunk való szeretetéből.
Kísérjük logikailag:
Kellett, hogy Isten szívét járja át a legnagyobb fájdalom, ami a legnagyobb szeretet bizonyítéka. Isten, a Fia feláldozásánál szenvedte ezt a legnagyobb fájdalmat.
Ha Jézus csak ember, akkor Istennek nincs akkora fájdalma. Isten fájdalma úgy lehetett a legnagyobb, ha Jézus nagyon kedves neki, az egyetlenegy szerelmes Fiú, az Istenből való Isten.
Ha valaki az Örökkévaló szeretetét kívánja igazolni egy olyan vitában, amelyben ő maga tagadja Jézus istenségét, akkor a vitában alul marad a „keresztyén” vitapartnerével szemben, aki szerint az Örökkévaló egyszülött Fiát áldozta fel haragjának elégtételéül, szeretetből a bűnös emberért. Ennél a szeretetnél nincs nagyobb, és szebb a mindenségben.
Nem túlzok, mikor azt állítom, hogy Isten mindeneket felülhaladó nagysága és tökéletessége szükségszerűvé tette, hogy olyan Lényt áldozzon fel szeretete jeléül, aki nem teremtmény, hanem számára a legdrágább érték, az önmagából nemzett, isteni, szerelmetes, egyetlen Fiút.
Isten az ő szentségében tökéletesen isteni tisztaságú. Ő tökéletes fény, ragyogás, aki nem tűr semmi árnyékot, homályt. Isten annyira szent, hogy a legkisebb bűnre is csak halálos ítéletet tud mondani. Ezért kell egyetlen gyümölcs leszakításáért valamennyi embernek meghalnia. Ez a kérlelhetetlen lángoló szentség következménye.
Ez a szentség illik Istenhez. A bűnnek e szent gyűlölete halált és örökkévaló kárhozatot követel.
Vajon logikus-e, hogy ilyen isteni haragot, melyet tudatos vétkeinkkel korbácsoltunk az intelligens, szent Istenben, oktalan állatoknak, kémiai vegyületekből álló vére engeszteljen meg?
A Szentírás nyíltan beszél arról, hogy Isten megengesztelődött. Tehát valaki az engesztelést elvégezte. Ha az engesztelés végbement, azt nem cselekedhette oktalan állatok kémiai vegyületekből álló anyaga, és semmilyen más teremtmény életet jelentő vére. Isten haragját egyetlen teremtmény sem képes elviselni. ( Különben is Isten egyetlen teremtményét sem büntetné örökkön a többi teremtmény helyett. Ez azt jelentené, hogy:
Isten nem tudta megoldani a problémát, rövidzárlatosan szívtelenül egyik teremtményét dobja oda koncként)
Isten nem igazságos. /legalábbis nekem ezt sugallná/.
Ha tehát létezik a megengesztelés – már pedig létezik- akkor azt csak isteni személy végezhette el.
Ebből szükségszerűen következik, hogy a várva várt Messiásnak isteni természetűnek kell lennie, ez pedig a Názáreti Jézus.
A keresztnél olyan dolog történt, ami megváltoztatta Isten szívét. Olyan hatás érte, amelynek nem tudott ellenállni. Ez merész gondolat, de igaz:
A szent Isten olyat látott, ami miatt korábbi döntésével ellenkező döntést hozott.
Látta, hogy tökéletesen engedelmes, szerelmes Fia vére folyik a bűnösökért. Ennek látványánál Isten így kiáltott fel: Megbocsájtok! Megbocsájtok! Sem angyal, sem ember nem tudott volna ekkora hatást kifejteni!
Ennek a hatásfoknak az eléréséhez Isten Fiának kellett véreznie. Csak egyetlen kényszerítő hatalom jöhetett itt szóba; egy isteni lény: a Fiú szeretetből fakadó, engedelmes, helyettes szenvedése.
Ez az isteni Fiú: a Názáreti Jézus.
